Megszülték!!!

Közel egy hétbe tellett, amíg a menedzsment összerakta, de hát Rómát se egy nap alatt építették. Amit Bayer Zsolt fél óra alatt, szimpla kútfőből leírt, ugyanaz a feddhetetlen szittyáknál 6 nap. De legalább megvan, ennek lehet örülni, lehet rajta jókat derűlni, de leginkább ügyet sem kell vetni rá. Szakmailag frankó, minden benne van ami az egységnyi jobbikos szavazónak kell: orbán-likud-viktorozás, húszévértmindenkinekjólmegadjuk, zsidózás, palesztinvédés, nép nevében, fidesz-mszp összejátszás, kemények vagyunk, sokan vagyunk ésígytovább.

Gondolkodtam, hogy ezt a hosszú maszlagnak értékelt szöveget beszúrjam-e ide, foglalja a helyet, unalmas lesz tőle a bejegyzés etc. De úgy döntöttem, mégis kikerül, mert ha az egyik levelet teljes hosszában közöltem, a másikat is illik. Így kívánja a demokrata világnézetem. Viszont előre közlöm, hogy utána véleményezem tovább, tehát aki megunta, ugorjon a végére! 

Vona Gábor válasza Bayer Zsolt nyílt levelére


Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!

Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?

Jól látható egyébként, ahogy stratégiát váltottak a Jobbik egészpályás letámadásával kapcsolatban. Úgy tűnik, nem volt sikeres a kövéri rágalmazás. Sőt visszájára fordult, hiszen alaptalan vádjaik miatt még több ember ábrándult ki önökből, és állt mellénk. A piszkos munkát ezért most igyekeznek kiosztani a holdudvarnak, így fordulhat elő, hogy minden sajtóorgánumukban egy-egy külsős (?) megmondó ember a Jobbikot szapulja, vállalva ezzel akár saját maga hitelességének tönkretételét is. Jobb sorsra érdemes emberekkel mondatnak ki hazugságokat, csúsztatásokat. Méltó ez egy párt vezetőjéhez, elnök úr?

Fájlalják, hogy mi a teljes húsz évet szeretnénk számon kérni, és nem csak az elmúlt nyolc évet? Pedig tényleg erre készülünk, mert az, amit önök és az összes parlamenti párt rendszerváltozásnak hívnak, az egyáltalán nem volt rendszerváltozás. Egy nagy hazugság csupán. Az önök közös hazugsága, amelyet nincs értelme tovább toldozni-foldozni, mert abba csak belegabalyodik az ember. Ahogy azzal önök is jártak. Persze az önök négy éve volt a legjobb időszak, ezt nem is vitatjuk. De azért nézzük meg, hogy kikhez képest, elnök úr? Antallnál, Hornnál, Medgyessynél, Gyurcsánynál és Bajnainál nem dicsőség jobbnak lenni. És az sem válasz, ha azt mondják, az ő bűneikért önök nem felelősek. Az elmúlt nyolc év az önök bűne is. A passzivitásuk, a gyávaságuk és a háttérben történt mutyijaik bűne. Hogyan tudták mindezt tétlenül végignézni? Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz? Nyolc éven keresztül bujkáltak és menekültek a felelősség elől. Lehet így bárminek is az élére állni, elnök úr?

Azt kérdezik, miért léptem be 2002-ben az ön polgári körébe? Mert ön hívott meg, és mert én tenni akartam. Mert hittem önben, hittem a polgári körökben, hittem abban, hogy alulról építjük újjá a nemzeti oldalt. A „miért léptem be?” kérdésnél ezért sokkal fontosabb, hogy miért léptem ki a polgári köréből? Merthogy 2003-ban egyedüliként én mondtam búcsút annak a társaságnak. Beláttam naivitásomat, hogy amiről itt szó van, az nem a polgári körök, nem a nemzeti oldal, nem egy új korszak alapjainak megteremtése, csupán egy jobb-liberális párt újjászervezése, amelyben én nem akartam részt venni. Kiléptem, pedig az ön körül lebzselők társaságában maradva biztosan nekem is jutott volna zsíros falat. Csak hogy én egészen mást akartam. Jobbat. Jobbikat. És ez életem egyik legjobb döntése volt. A Jobbik ugyanis ma az egyetlen alulról szerveződő és nemzeti párt, ráadásul egyre erősebb. Eltakarítottuk az SZDSZ-t, és itt lenne a lehetőség, hogy eltakarítsuk az MSZP-t is. Önöknek pedig ebben a történelmi helyzetben a mi eltaposásunk a legfontosabb? Tényleg a Jobbiktól kell félteni ezt az országot, elnök úr?

Szánalmas látni a vergődésüket, ahogy érvek és ellenérvek híján a legaljasabb eszközökhöz nyúlnak. Összemosnak engem és pártunkat emberek megverésével, vélt terrorizmussal, mindenféle szörnyűséggel. Sőt tollba mondott nyílt levelükben már egyenesen a cigánygyilkosságokat is a nyakunkba varrják. Mi közünk van nekünk mindehhez? Ezzel az erővel én is megkérdezhetném, hogy zsidó testvérpártjukkal, a Likuddal folytatott tárgyalásaik és ölelkezéseik után nem álmodnak-e az ártatlanul legyilkolt palesztin kisgyermekek holttesteivel? Szélsőséges, erőszakos, terrorista Jobbik? Azt mondják, hogy húsz millió oroszt akarunk behívni az országba? Nem szégyellik magukat? Ilyeneket Kovács Lászlótól, Gyurcsánytól és Draskovicstól hallottam utoljára. Hogyan néz majd pártja tisztességes szavazóinak szemébe, elnök úr?

Elnök úr végighallgatta, amint Bajnai Gordon önt demokratának és jó hazafinak nevezte, mondván: a hasonló a hasonlónak örül. A napokban Mesterházy Attila felajánlotta, hogy a Jobbik legyőzése érdekében hajlandók visszalépni a Fidesz javára a második fordulóban. Ha én ilyen ajánlatot kaptam volna a szocialisták kormányfőjelöltjétől, azonnal kikértem volna magamnak. Bennünket ne nevezzen Bajnai hasonlónak, a mi javunkra ne lépjen vissza Mesterházy! Ön pedig némán hallgatott. Ön képes lenne ezekkel közösködni? Persze lehet, hogy a lisszaboni szerződés együttes aláírása, a rádiófrekvenciák körüli szégyenletes összjáték vagy a titkosítások feloldásának nemrég történt közös szigorítása miatt (ami véleményem szerint az elmúlt húsz év egyik legdurvább hazaárulása volt, és a számonkérésről ezek után önök ne is beszéljenek!) nem is tehet mást. Már nem is lopakodik, hanem a háttérben megvalósult a nagykoalíció. A Jobbik megerősödése miatt egymásra fanyalodott az MDF és az SZDSZ. Most a háttérben önök is ezt teszik az MSZP-vel. Ha minden így folytatódik, ebből nagykoalíciós kormány lesz, csakhogy védjék az elmúlt húsz év közös hazugságait, árulásait és koncát. A hasonló hát tényleg örül a hasonlónak? Hát ide jutottak, elnök úr?

Nem várok választ a levelemre, hiszen korábban sem kaptam választ soha. Ön, ha a Jobbikról kérdezték, azt mondta inkább: „sas nem kapkod legyek után”. Csak hát észre kellene venni, hogy a világ megváltozott. Ön nem a legyek ura. És mi sem vagyunk már két pofonnal elhessegethető legyek. Tavaly júliusban közel félmillió ember bizalmát szereztük meg, és ezt folyamatosan növeljük tovább. A választások az önök pártja és a Jobbik között dől majd el. A múlt és a szebb jövő között.

Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.

Sportszerű emberként mit is kívánhatnék mást, mint azt, hogy győzzön a jobbik!

És adjon az Isten szebb jövőt nemzetünknek!

Vona Gábor
Jobbik Magyarországért Mozgalom
elnök

(vonagabor.hu)


Ennyi. És jófej voltam, hogy kiraktam. Kiváncsi vagyok, ki az aki úgy fejezte be az olvasását , hogy "ez a Gábor tökös gyerek! jól megadta a Viktornak!". Ráadásul úgy, hogy Orbán Viktor nem is szólt hozzá, nah kérem úgy válaszolt neki Gábor, keményen. Úgy meg nem nehéz. Az egész ugye egy szép csúsztatással kezdődik. A fidesz elnöke tollba mondta Bayer Zsoltnak a levelet. Hát persze. A Zsoca önmaga képtelen egy egész olalon keresztűl leírni a véleményét, a Viktor meg nem talált felületet, hogy belekössön a Vonába, vagy talán nem mert? Mert ő ilyen beszari. Nagy Imre újratemetésén, amikor még itt voltak a ruszki katonák, '56 után először ő merte elmondani, hogy ugyanbiza takarodjanak. Ő ilyen félős fajta. De biztos a Likud biztosította, meg az ürgebőrbe bújt moszadosok. Meg nyílván ez volt a helyzet akkoris, amikor a fidesz-frakció fogta magát és szétkapta a Kossuth téri kordonarzenált, mondván jogtalanul van kinn, és ha ezért felelősségre akarják vonni őket, ám lemondanak a mentelmi jogukról. Pedig azt pont miattatok rakták oda, mert nem bírtatok a seggeteken ülni. Milyen sunyik voltak akkoris a zsideszesek. Borzasztó!

Na, de menjünk tovább a levélben, mert sose érünk a végére. Egész pályás a letámadás a Jobbik ellen. Erről én még nem hallottam. Főleg, hogy a hivatalos kampány még várat magára a Nemzeti Ünnepig. Az meg, hogy egy szélsőséges párt sokmindenkinek birizgálja a csőrét, az nehogy már meglepetést okozzon. Megint jön a 20 évet, a 20 évért. Egy kis matek nem árt most már nekik sem. Akárhogy számolom, jópár éve megalakult a jobbik is már. Ők miért nem csináltak semmit??? (hozzá kell tenni, hogy jobb is így, hogy nem nyúltak semmihez...) Negyedik éve vannak képviselőik az önkormányzatokban. Tavaly bejutottak az Európai parlamentbe. Változott valami? Nagyobb lett az arc, ennyi.


Nem akarok midnennel foglalkozni ami benne van, mert hosszú lesz, és unalmas. Kiemelek pár éktelen marhaságot:

"Eltakarítottuk az SZDSZ-t, és itt lenne a lehetőség, hogy eltakarítsuk az MSZP-t is." maximum járdát sikerült takarítani eddig. Egyrészt az Szdsz nem a jobbik miatt szűnt meg. Másrészt ha már ők takarították el, akkor mégis benne voltak az elmúlt 20 év politikájában. az meg bibi. Borul a rendszer.

 


"Szánalmas látni a vergődésüket" szeretne sok párt ekkora támogatottsággal "vergődni", mint a zsidesz...

 

"Összemosnak engem és pártunkat emberek megverésével, vélt terrorizmussal, mindenféle szörnyűséggel. Sőt tollba mondott nyílt levelükben már egyenesen a cigánygyilkosságokat is a nyakunkba varrják. Mi közünk van nekünk mindehhez? Ezzel az erővel én is megkérdezhetném, hogy zsidó testvérpártjukkal, a Likuddal folytatott tárgyalásaik és ölelkezéseik után nem álmodnak-e az ártatlanul legyilkolt palesztin kisgyermekek holttesteivel? Szélsőséges, erőszakos, terrorista Jobbik?"-nah ez nekem a képtelenség teteje. Az összemosás itt, az pár gyors, világos, egyértelmű logikai lépcső: emberek megverése, politikusok házainak megtámadása--->magyarok nyilai--->Budaházy, Rihó Krisztián--->és hoppá Jobbik. Ide nem kell összemosás, meg hasonlók. De az egységnyi jobbikos nem gondol utána, mert ezt egyből követi, egy frankó kis zsidózás. Gratula!

"Elnök úr végighallgatta, amint Bajnai Gordon önt demokratának és jó hazafinak nevezte, mondván: a hasonló a hasonlónak örül. A napokban Mesterházy Attila felajánlotta, hogy a Jobbik legyőzése érdekében hajlandók visszalépni a Fidesz javára a második fordulóban. Ha én ilyen ajánlatot kaptam volna a szocialisták kormányfőjelöltjétől, azonnal kikértem volna magamnak. Bennünket ne nevezzen Bajnai hasonlónak, a mi javunkra ne lépjen vissza Mesterházy! Ön pedig némán hallgatott."- Ha nem vette volna észre Gáborka, akkor ide leírom. Orbán nem szólal meg minden hülyeségre. És titeket, meg persze a szocikat persze pont ez bőszít fel. Szar ügy hetek óta csak a saját hangotokat hallani a médiában, nincsen semmi új. Az mszp-t már unalmas zsidózni, kéne már mondjon vmit a fidesz, amiért őket is lehet.

"Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom."-Erről a fekete lovag jutott eszembe. Egyezünk ki egy döntetlenben. Kösz, a lehetőséget. És akármennyire is fáj, a parlamentig várni kell, hogy szemtől szemben le lehessen zsidózni, kommunistázni Orbánt. Amúgy meg kiváncsi lennék, ez ilyen 2010-es szokás, hogy minden boldog-boldogtalan tanít? Az országgyűlésben Bajnai találta ki, hogy a haza bölcse lesz, most meg Vona is úgy oktat, mintha Szent István intelmei Imre herceghez lenne előttem. Persze, köszi, megfogadjuk!

Mindezek után, hogy jól le lettünk hülyézve, szánalmasozva, zsidózva persze, és még ki is oktattak, én még mindig nem bánom, hogy zsideszes vagyok. Nálam ez a válasz is elégtelent ér. Nem gondolom, hogy ez a cikk bármi más lett volna, mint Zsocánál betelt a pohár, nála néha beszokott. És ilyenkor ír egy cikket, az ütősebbik fajtából. Ez például annyira ütősre sikerült, hogy 6, ismétlen HAT napig is eltartott, amíg kisajtoltak magukból, egy tényleg kimódolt válaszlevelet. Novák Elődke egyből kirakta a kurucinfóra is, kell a cirkusz a népnek, és amíg zsidózás van, boldogság is van! Egy ideig ellesz vele a szittyabanda...


 

 

Címkék: jobbik bayer vona

A bejegyzés trackback címe:

https://zsideszes.blog.hu/api/trackback/id/tr621811528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zaga · http://zagaspoint.blog.hu 2010.03.05. 18:10:58

Ismerd el, neked is személyesen Orbán Viktor mondja tollba a blogbejegyzéseidet.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.05. 22:36:16

Hagyd abba a blogozást. De a politikai elemzést mindenképpen. Ezt üzeni Török Gábor is.

Irriducibili LAZIO 2010.03.05. 23:30:36

@Attila64: az első jobbikos nagyokos kommentező! taps!! nyílván jól mondd meg nekem, és örülj neki, hogy megtetted. Török Gábor meg egy propagandista. Azt védi mindig aki ártani tud a fidesznek. Nekem ugyan nem üzen semmit.

felvidéki 80 2010.03.06. 08:35:09

...viták??!!
Hol volt az elmúlt években a jobb és bal oldali politikus elit, amikor felvidéken lassan már az utcára sem lehet kimennünk???
Magyar verés, nyelvtörvény, hazafieskü....
Mitt tesztek értünk??
Hagyjátok,hogy a szlovákok, kutya módjára bánjanak velünk! Köszönjök FIDESZ SZDSZ MDF MSZP...
SZEBB JÖVŐT!

Irriducibili LAZIO 2010.03.06. 15:09:01

@felvidéki 80: jólvan, gyűlnek a jobbikosok. megkérdezném tőled, hogy a fidesztől ugyan mit vártál? öltsenek frankó kis fekete ruhát meg bakancsot és gyalogoljanak át a Mária Valéria hídon? (amit ugyebár nem is tudom ki épített...) és majd jól megvédenek. Követed, hogy az EU-ban milyen munkát folytat a fidesz? fogadok, hogy nem. Nem úgy megy az, hogy szuverén állam törvénykezik, és a szomszédból átszól egy ellenzéki párt, hogy ezt ne, és eltörlik. Nem okos megközelítés az, hogy korrupt magyar képviselőket választunk egy leszakadt országrészen, és utána még nekünk áll feljebb, hogy szar az egész. én erdélyi vagyok, ott ugyanaz megy. a jobbik nem megoldás ezekre a problémákra. a 21. században, az EU-ban nem utcai harcosok, budaházyk, novákelődök a megoldás ezekre a sajnálatos dolgokra, hanem egy olyan külpolitikai, amit az Európai Néppárt alelnöke irányít! Nem így gondolod?

felvidéki 80 2010.03.06. 21:46:46

Adjon az Isten.
Az az igazság,hogy én nem ismerlek téged, ezért nem is alkothatok véleményt rólad.
Hidd el nekem teljesen mindegy lenne ki irányítja a csonka országot, ha rólunk nem felejtkeznének el. Ha te is erdélyi születésű vagy,akkor tudod miről beszélek. Hidd el mi nem arra vágyunk, hogy "frankó fekete ruhába meg bakancsba" jöjjenek az ország irányítói segíteni, de elég furcsa azt látni ami történik. Töménytelen pénzel tömik a kisebbséget, miközben 4 évenként elvárják tőlük a szavazatokat. Kérdezem én. Te Erdélyben mennyi segélyt kaptál a románoktól??
Mert ott te is kisebbségi voltál????
És tudod nem az zavar, hogy ahol tudnak belénk rúgnak hanem,hogy
minden a politikáról, meg a pénzről szól.
Ha én JOBBIK-os vagyok te pedig FIDESZES, akkor már egyből támadni kell egymást.
Nemzettudatból mondom most neked... Azért nem haladunk előre,mert megosztanak minket.
Azért született meg a JOBBIK mert 2006-ban nem állt a tüntetők élére senki. Ugyan ez volt a 19. század közepén! A nemzetnek vezérre van szüksége. És nem csak a parlamenti üléseken, és a gyönyörű rendőrökkel védett épületekbe. Hanem ha kell az utcán is!Mi most megtaláltuk a vezérünket. VONA GÁBORT. Nem kérem tőled azt,hogy átlásd a helyzetet, csak arra kérlek ne elfogultság, és lenézés legyen szavaidban. A jobbik a magunkfajtánknak az utolsó mentsvár.
Ezért imádkozom érte,hogy jól szerepeljenek a választásokon.
Szebb jövőt.

teknős 2010.03.08. 10:06:59

@felvidéki 80: És mit tett értetek eddig Vona Gábor? Mennyivel lett jobb a felvidéki magyaroknak Vonától?

Az a baj veletek szélsőségesekkel, hogy azt hiszitek, az igazságotok kiordibálása elvezet valahová. Kiengeditek a gőzt az ordibálással hazamentek és folytatjátok a szánalmas kis életeteket. Mert ti nem akartok semmit és ezen senki sem tud segíteni, csak az ordibálás.

teknős 2010.03.08. 10:09:47

Egyébként Vona Gábor ezzel a levelével nagy szivességet tett Orbánnak és a Fidesznek. Bemutatta, hogy mennyire selejtek. A Fidesz és a Jobbik között ingadozó szavazóknak egy kicsit sok hazaárulónak nevezni OV-t. Köszönjük.

zotyo27 2010.03.08. 14:55:44

@Irriducibili LAZIO:

Kikérem magamnak minden Jobbikos nevében,hogy a Fidesz gyerekgyilkosozzon minket!Ezzel a magyar választópolgárokat sérti meg.Aki volt már Jobbik gyűlésen az látja,hogy kikből állnak az érdeklődők.Én már nem az elsőn vagyok túl.Ott megtalálható mindenféle korosztály.Kérdem én ki ott a kukaborogató gyerekgyilkos?Az a nyugdíjas aki ledolgozta az életét,és kiszúrják a szemét minimális nyugdíjjal,vagy a dolgozó ember aki szintén éhbérért dolgozik,vagy az az iskolás aki nem egy ilyen világban szeretne felnőni?
Ne értsetek félre,én tisztelem Orbán Viktort de sajnos be kell vallani,hogy ő is behódolt a multinacionális tőkének.És már nincs más a kezében csak,hogy beálljon abba a sorba aki a jobbikot nyilasozza,szélsőségezi.Holott mindenki sejti,hogy a gyilkosságok politikai megrendelésre történtek.Józan ésszel gondolkozva szerinted a Jobbik gyilkosságot követne el,hogy saját maga alatt vágja a fát?Így is ki van tiltva mindenhonnan.Sehol nem engedik őket igazán felszólalni,ha meg nyilatkoznak valahol direkt másról kérdezik őket,vagy ugy vágják össze a felvételt.Vagy 20 millió oroszról hazudoznak.
A gyilkosságok ügyében Draskovicsot kérdezd,neki áll érdekében a riogatás,mert ők akarnak a nagy megmentő szerepében feltűnni.Mert már csak a cigányság aki rájuk szavaz ez meg pont jól jön nekik.
A magyarok Nyilai az meg egy koncepciós hadjárat a nemzeti oldal ellen.És azt sajnálom,hogy a fidesz csendben hallgat,nem háborodik fel.
Amikor a gárdisták a Deák téren kapták a könnygázt hol voltak a fideszes megmondóemberek,akik tiltakoztak volna ez ellen?Vagy ők nem számítanak?Hallott már valaki olyat,hogy gárdista bántott volna valakit?Ők olyan emberek akik tenni akarnak a hazájukért.És nem felpofozni kéne őket ahogy Orbán nyilatkozta.Nem azt kéne nézni,hogy az unió mit szol ehhez,hanem azt,hogy mi a magyarok érdeke.Mert idáig az uniónak csak negatív oldalát ismerjük.Azt aláírom,hogy erről nem a fidesz tehet.
Várom a válaszotokat!Nem ellenségeskedni akarok,inkább csak vitatkozni erről.Érdekel a véleményetek!

Irriducibili LAZIO 2010.03.08. 15:36:15

@felvidéki 80: pár pontban:
1.a székely ember más. a székelyeknek sohase volt tragédia, hogy ők kisebbség. mindig megoldották ott helyben az életüket, nem óbégattak segítségért. pár évvel ezelőtt, amikor Székelyföldön árvíz volt 2nappal a tragédia után ért oda a hadsereg segíteni, és a miniszterelnök, és már a dolgok nagyrészét a székelyek rendbe rakták. összefogtak, dolgoztak, és nem vártak Vona Gáborra.
2. csúnya ferdítés a XIX.század közepét 2006 őszével hasonlítani. de egykét gondolat. Orbán Viktor nem állt a tüntetők élére. Jól is tette. Kukaborogatással, TV-székház felgyújtással nem szabad foglalkozni épeszű embernek. És nem is vonagáborka állt a tüntetők élére, hanem ez a gondalacika-toroczkai-tomcat-budaházy tengely. Velük meg nem is foglalkozom, pár feltünési viszketegségben szenvedő lúzer. Ha balhé volt a városban, mindig a szocik jöttek jól ki belőle. Ezt sose feledjük, a Tv "ostrom" miatt nem nyert Tarlós 2006 őszén, hát ha pattogtok jobbikosok, hogy Budapest élhetetlen, veregessétek vállon magatok, ti csináltátok!
3. Az, hogy a magyarok nyilai, élükön novákelődke puszipajtásával, budaházyval politikusok házait támadták meg, és összevertek egy idős embert, nomeg kiraboltak: az tény. ezen sokmindent nem lehet szépíteni.
4. nyílván van egy kis lenézés a szavaimban. nem az utcán kell politizálni. nem harácsolni kell, kukákat felgyújtva. Ha sok bennetek a keménység próbáljatok sportolni valamit. A politika POLITIZÁLÁSRÓL, és nem izomszagról szól.

Irriducibili LAZIO 2010.03.08. 15:56:39

@zotyo27: Látodlátod. Így jár az aki félreértelmez valamit. Elcsúszik a lényeg mellett, mint a pinty. Senki, ismétlem senki sem írta azt, hogy jobbikosok bárkit megöltek volna! átolvastam, és nem találtam semmi hasonlót se. Ha mégis van, akkor mondd, hogy hol, és javítom mivel ez hülyeség.
Viszont van a kommentedben valami, amitől mindenkit óvva szoktam inteni. Te is jól lelepleztél egy globális összeesküvést. Draskoviccsal, riogatással, és persze csóró cigánysággal. De én még valahogy beletenném az ürgebőrbe bújtatott moszad-terroristákat, meg szabad kőműveseket. Ezek mindig jól hangzanak. Próbáljunk a tényekre szorítkozni, és ilyen összeesküvés-elméleteket mellőzzük.
A gárdáról még nem írtam, majd szentelek neki egy külön postot hamarosan! Én sem sárdobálni akarok, csak igyekszem elérni, hogy mindenki 21. századi politizálásra törekedjen. És jelenleg a jobbik ebbe nem fér bele. Erről szól ez a blog.

zotyo27 2010.03.08. 15:56:49

@Irriducibili LAZIO:

Szerintem te nem is Fideszes vagy!
Mert az a mondat,hogy nem az utcán kell politizálni az a drága Kuncze rozmár úrtól ered,meg a kukaborogatásos szöveg is.Erre a kijelentésére a fidesz is felháborodott.Mellesleg sok esetben a rendőrség provokálta ki a dolgokat.2006 őszén sok Fideszest is összevertek,köztük egy országgyűlési képviselőt is.Sőt még zsidó ember is kapott.Legtöbb esetben ártatlanul kaptak.Az utcán való politizálás a legalapvetőbb demokratikus dolog.És addig nem lehet oszlatni amíg nem történik törvénybe ütköző dolog.Nem egy esetben kiderült,hogy törvénytelen volt az oszlatás,amit persze a mi adófizetőnk béréből vonnak le.Sok esetben már akkor megkezdték az oszlatást amikor még javában zajlott a demonstráció,és még nem volt balhé.Csak a Retek klub meg a Tv2 úgy vágta össze a felvételeket,hogy az az mszp-szdsz kormánynak kedvezzen.Mert az ő kezükben van a média 90%-a.És aki kezében a média az az úr.
Én megkérdőjelezem azt,hogy te a Fideszhez tartoznál ennyire még ők sem buták.Szerintem te egy áll mszp-s vagy szdsz-es megmondó lehetsz akinek célja a fidesz és a jobbik összeugratása.

zotyo27 2010.03.08. 16:15:47

@Irriducibili LAZIO: "Az összemosás itt, az pár gyors, világos, egyértelmű logikai lépcső: emberek megverése, politikusok házainak megtámadása--->magyarok nyilai--->Budaházy, Rihó Krisztián--->és hoppá Jobbik. Ide nem kell összemosás, meg hasonlók. De az egységnyi jobbikos nem gondol utána, mert ezt egyből követi, egy frankó kis zsidózás. Gratula!"
Na én erről beszélek,meg persze a kukaborogatást is a mi nyakunkba varrják.
És kicsit sem gyanus,hogy pont akkor történtek a cigány gyilkosságok amikor fontos politikai dologrol kellett elterelni a figyelmet?A kettős mércéről meg nem is beszélek.Hol volt Kolompár Hétesi néninél,vagy a tanár lincselésnél?Hol volt a jobb oldal?Tény,hogy a kisebbségnek több joga van mint nekünk magyaroknak.Ha kimondom az igazat rasszista vagyok.
Amúgy meg szinte már várom(persze csak képletesen)hogy mikor kenik rá valamelyik gyilkosságot Vona Gáborra,vagy mondják azt,hogy az ő parancsára tették.És a választások előtt bilincsbe vigyék el.Mert ezektől kitelik minden.Remélem nem adtam tippet senkinek.

Irriducibili LAZIO 2010.03.08. 16:39:45

@zotyo27: nah tényleg csak pár sor, mert azt a kis időmet inkább egy cikkre pazarolnám, mint kommentekre. mindenki nyugodt (vagy épp nyugtalan) lehet, fideszes vagyok, és 2006 őszén a körút-dohány utca sarkán dolgoztam a fidesz rendezvényén.úgyhogy senki ne próbálja megmagyarázni nekem, hogy mi volt odakinn! emberölésről én még mindig nem írtam, budaházyék marhaságáról beszéltem, próbáljuk meg értelmezni.
ezen a mondaton elmosolyodtam: "Az utcán való politizálás a legalapvetőbb demokratikus dolog." Ahha. A szabad vélemény-nyílvánítás az egyik legalapvetőbb demokratikus alapjog?vagy emberi jog? Így akartad írni? mert így igaz is lenne. Amíg más jogait nem korlátozod, hangot adhatsz a véleményednek. Az utcán is, a WC-n is. de aki forradalmasdit játszik, és gyújtogat az Andrássy úton, az nem demokrata, hanem bűnöző...

matchboxrider 2010.03.08. 19:43:39

@zotyo27:
Lazio vigyázz kiderül itt most a munkáspárti múltod pár cikk alatt.. meg hogy a kormány finanszírozza a blogot..
zotyo nem vagy te egy picit demagóg?
süti beállítások módosítása